Központi írásbeli felvételi vizsgával kapcsolatos információk

Kedves Vizsgázók!

2021. január 23-án (szombaton) 9:30-ra várunk benneteket szeretettel. A vizsgát felügyelő tanárok segítik a számotokra kijelölt termek megtalálását az épületben. Személyi- vagy diákigazolványt és kék tollat(!), körzőt, vonalzót hozzatok magatokkal. (Ennivaló, innivaló mindenkinél lehet.)

A magyar nyelv feladatlapot 10:00-kor kezditek megírni, tehát addigra a helyeteket el kell foglalnotok és a szükséges adminisztráción is túl kell lennetek.

Kérjük, hogy az érvényes egészségügyi előírásokat tartsátok be: szájat és orrot is takaró maszkban gyertek, ügyeljetek a megfelelő távolságra, használjátok a kihelyezett kézfertőtlenítőket! A portán ugyanúgy testhőmérséklet mérés történik, mint az általános iskolákban. A hideg időben is rendszeresen szellőztetnünk kell, ezért öltözzetek rétegesen!

Az épületbe kizárólag a vizsgázók léphetnek be; kérjük a kísérő szülők megértését!

Az írásbeli vizsga 11:45-kor ér véget (akik szakértői vélemény alapján plusz időre jogosultak, azoknak 12:45-kor).

A kijavított, értékelt vizsgadolgozatokat 2021. január 29-én (pénteken) lehet személyesen megtekinteni 8 és 16 óra között. Kérjük, hogy a torlódások elkerülése érdekében előzetesen egyeztessenek időpontot! (+36-30-929-9288; titkarsag.budapest@szbi.hu)