Iskolamise

Tanulóink és dolgozóink iskolamisén vesznek részt 2019. január 7-én, hétfőn a plébániatemplomban (Horváth Mihály tér). Találkozó 7:45-kor a templom előtt vagy 7:30-kor az iskolában (onnan együtt mennek át a templomba). A misét követően Michels Antal plébános atyát (Tóni atyát) fogadjuk szeretettel az iskolaépületben, a vízkeresztkor szokásos házszentelésre. A nap hátralévő részében (2. órától) órarend szerint folyik a tanítás.

Vízkereszt: Urunk megjelenésének parancsolt ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. Magyar elnevezése az e napon végzett vízszentelés szertartásából ered. E napra esik a napkeleti bölcsek (Háromkirályok) látogatásának ünnepe. (A napkeleti bölcsek számát az evangélium nem említi, csak a három ajándékokból következtetünk rá. Nevüket sem ismerjük pontosan, csak egy 7-8. századi kódexben szerepel először. )

Házszentelés: a házak, lakások megáldása, szenteltvízzel való meghintése vízkereszt napján és az azt követő héten, melynek során a pap az ajtó szemöldökfájára felírja az évszámot és a latin áldásformula kezdőbetűit (Christus Mansionem Benedicat, azaz Krisztus áldja meg e házat), 20+C+M+B+18. (A néphagyomány szerint a betűk a Háromkirályok nevének kezdőbetűi: Gáspár, Menyhért, Boldizsár.)