Felvételi beszélgetések beosztása 2025

A lenti beosztás szerint hívjuk a jelentkezőket a középfokú beiskolázás felvételi eljárása kapcsán szervezett beszélgetésre.

A felvételi beszélgetések időpontjáról a behívott jelentkezőket (szüleiket) a jelentkezési lapon megadott e-mail címen is értesítjük.

A felvételizők hozzák magukkal a következőket:
– személyi igazolványt vagy diákigazolványt,
– a Kréta napló frissen kinyomtatott tanulói lapját, amelyiken a havi jegyek, mulasztások, dicséretek szerepelnek,
papír alapon, az iskola pecsétjével hitelesítve (viszont a félévi/évvégi bizonyítványok másolatát nem kérjük),
– kedvenc tantárgyuk füzetét,
– plébánosi, lelkészi, hitoktatói ajánlást (ha van),
– versenyeredményeiket igazoló okleveleket.

Megjelenés: alkalomhoz illő öltözetben.

Ne vizsgára számítsanak, hanem egy kötetlen beszélgetésre, melynek célja, hogy megismerhessük a jelentkezőket és ők is megismerhessék az iskolát, feltehessék kérdéseiket.

Helyszín: Szent Benedek Gimnázium és Technikum (1083 Budapest, Práter u. 11., I. emelet) – megközelíthető 4, 6 villamossal, M3 metróval a Corvin-negyed megállóig közlekedve / autóval parkolási lehetőség a szomszédos Corvin Plaza mélygarázsában.

NévDátumNapIdőpontBizottság
Acsai Erzsébet2025.03.05.szerda09:002.
Andrássy Zalán György2025.03.07.péntek09:002.
Antal Belián Vencel2025.03.05.szerda09:451.
Baksay Bence2025.03.05.szerda10:301.
Balázs Cintia2025.03.11.kedd12:151.
Bálint Benedek Ádám2025.03.04.kedd15:451.
Bálint Boróka2025.03.10.hétfő09:001.
Balogh Nándor2025.03.07.péntek15:452.
Balogh Oros2025.03.07.péntek14:151.
Baráth Csilla2025.03.07.péntek08:002.
Bárdos Marcell2025.03.11.kedd13:152.
Bárdos Máté2025.03.05.szerda11:002.
Barta Jázmin2025.03.04.kedd15:151.
Bartha Áron2025.03.06.csütörtök14:152.
Batházi Lénárd2025.03.06.csütörtök09:302.
Bebők Dániel Károly2025.03.10.hétfő10:001.
Bene László Vince2025.03.07.péntek14:301.
Benedek Anita2025.03.04.kedd13:151.
Berei-Farkas Eszter2025.03.06.csütörtök14:151.
Bévárdi Botond2025.03.07.péntek15:151.
Bihari Máté Levente2025.03.06.csütörtök09:001.
Biró Richárd Simon2025.03.06.csütörtök15:152.
Bodor Ágoston2025.03.05.szerda11:001.
Borbély András Máté2025.03.04.kedd10:152.
Boros Kata2025.03.06.csütörtök13:002.
Botos Véda Teodóra2025.03.06.csütörtök08:001.
Bökk-Szabó Flóra Éva2025.03.12.szerda12:152.
Budavári-Kapuszta Géza2025.03.07.péntek13:302.
Busa Levente2025.03.07.péntek10:001.
Buza Réka Erzsébet2025.03.05.szerda09:152.
Buzás Bence2025.03.06.csütörtök09:002.
Buzogány Bendegúz2025.03.04.kedd08:152.
Czeglédi Sára Borbála2025.03.06.csütörtök15:301.
Czine Ferenc Gergely2025.03.12.szerda10:001.
Czirok Marcell Bence2025.03.06.csütörtök14:302.
Cseke Máté2025.03.07.péntek09:152.
Csóka Dorottya2025.03.06.csütörtök15:001.
Csoma Kristóf Barnabás2025.03.12.szerda08:001.
Csontos Anhquan Leo2025.03.11.kedd12:152.
Daragus Szabolcs2025.03.06.csütörtök09:452.
Dénes Karolina Zsuzsanna2025.03.06.csütörtök08:451.
Dobos Dániel2025.03.12.szerda10:002.
Dobrean Viktória Réka2025.03.06.csütörtök10:002.
Domokos Adrienn2025.03.11.kedd09:452.
Dorogi Mátyás2025.03.07.péntek11:002.
Doszpoth Rebeka2025.03.04.kedd12:302.
Dózsa Nikoletta2025.03.12.szerda12:151.
Egerszegi Márton2025.03.11.kedd12:002.
Éliás Mihály Péter2025.03.12.szerda09:152.
Endrédy Zalán2025.03.04.kedd09:452.
Fang Shihang András2025.03.12.szerda10:302.
Fejes Bese2025.03.11.kedd13:002.
Ferenczi Lili2025.03.12.szerda11:452.
Fett Héra Heavynne2025.03.06.csütörtök14:301.
Firic Bence2025.03.12.szerda09:452.
Fónyi-Pintér Zorka Léna2025.03.05.szerda08:302.
Forgács Mátyás Emánuel2025.03.10.hétfő09:151.
Gácsi-Polyák Imola2025.03.07.péntek11:302.
Gál Alexandra Dóra2025.03.10.hétfő09:002.
Gedeon Flóra Dalma2025.03.05.szerda09:302.
Gergelyfy Mátyás2025.03.07.péntek11:001.
Gerhardt Izabell Tünde2025.03.12.szerda08:002.
Germuska Zsuzsa Sára2025.03.07.péntek15:301.
Goffart Sigurd Menyhért2025.03.04.kedd08:302.
Görbe Sára2025.03.07.péntek09:451.
Görög Blanka Klára2025.03.05.szerda08:002.
Gulyás Bence Mátyás2025.03.06.csütörtök09:301.
Gut Kristóf2025.03.06.csütörtök12:301.
Günser Csenge Zoé2025.03.07.péntek09:302.
Győrffy Blanka2025.03.06.csütörtök16:152.
György Mátyás2025.03.05.szerda09:151.
Hadjipetrou Arthur Theo2025.03.07.péntek10:452.
Hanák Kornél2025.03.06.csütörtök09:151.
Harangi Borbála Kinga2025.03.07.péntek15:451.
Harangi Vivien2025.03.06.csütörtök14:452.
Harza Máté József2025.03.10.hétfő09:452.
Hencz Brúnó Ádám2025.03.04.kedd08:452.
Henger Ágoston2025.03.05.szerda08:301.
Herbszt Márton2025.03.11.kedd08:002.
Herczegh Letícia Klára2025.03.11.kedd09:002.
Hornyák Máté2025.03.12.szerda08:152.
Horváth Adél Dorottya2025.03.11.kedd12:452.
Horváth Áron2025.03.06.csütörtök09:451.
Horváth Kolos Domonkos2025.03.04.kedd10:452.
Horváth Levente Márk2025.03.07.péntek14:452.
Horváth Miklós Milán2025.03.07.péntek08:452.
Horváth Zétény2025.03.12.szerda08:151.
Hotra Nazar2025.03.12.szerda11:001.
Irházi Márk2025.03.12.szerda10:152.
Izsák Sólyom2025.03.06.csütörtök15:302.
Jancsó Simon2025.03.07.péntek10:451.
Ji Zhiyan2025.03.11.kedd13:301.
Juhász Dóra2025.03.10.hétfő10:002.
Juhász Sándor Gergely2025.03.12.szerda09:451.
Juhos Janka Kamilla2025.03.11.kedd12:301.
Kalinowski Albert Stanislaw2025.03.04.kedd13:451.
Kardos Dániel2025.03.04.kedd12:002.
Kas Tibold2025.03.12.szerda10:301.
Kaszás-Tóth Eszter Alma2025.03.06.csütörtök11:001.
Katona-Gulyás Luca Szófia2025.03.07.péntek11:151.
Kebiche Mazigh2025.03.11.kedd12:302.
Kemény Blanka Barbara2025.03.05.szerda09:452.
Keresztényi Orsolya2025.03.04.kedd12:451.
Keszthelyi Krisztián2025.03.11.kedd12:451.
Khalaf Rowad2025.03.11.kedd10:002.
Kikin Elizabeth2025.03.04.kedd13:001.
Kincses Beáta2025.03.04.kedd12:152.
Király Bendegúz2025.03.12.szerda11:302.
Kis Menyhért Domokos2025.03.12.szerda08:302.
Klein-Vo Hoa Giangmy2025.03.07.péntek08:152.
Koncz Bendegúz2025.03.04.kedd15:301.
Konfár Emilija Virág2025.03.10.hétfő09:152.
Kónya-Kiss András2025.03.11.kedd13:001.
Kotsis Huba Jakab2025.03.05.szerda10:451.
Kovács Bianka Emília2025.03.04.kedd09:002.
Kovács Korina2025.03.06.csütörtök15:452.
Kovács Laura2025.03.11.kedd08:152.
Kovács Marcell Bence2025.03.04.kedd12:001.
Kovács Merse Noé2025.03.07.péntek09:452.
Könnyű Gabriella2025.03.04.kedd12:151.
Krizbai Bernadett2025.03.06.csütörtök13:152.
Kukely Dominik2025.03.07.péntek13:452.
Kükedi Ákos Balázs2025.03.04.kedd14:001.
Laapotti Petra2025.03.06.csütörtök15:151.
Lábas Attila Máté2025.03.05.szerda08:152.
Lakos-Tóth Róza2025.03.06.csütörtök14:001.
Láng Katalin2025.03.07.péntek14:002.
Lantos Levente2025.03.10.hétfő09:302.
Laskai Márk János2025.03.06.csütörtök10:001.
Lénárt Krisztián Márk2025.03.07.péntek15:002.
Lin Shi Qi2025.03.12.szerda10:451.
Lippai Bence2025.03.06.csütörtök08:151.
Livi Valentino2025.03.06.csütörtök16:002.
Lőrincsik Abigél2025.03.06.csütörtök08:302.
Lukász Vince Gergely2025.03.11.kedd10:152.
Madar Jázmin2025.03.12.szerda08:452.
Magyar László István2025.03.11.kedd12:001.
Magyari Kamilla2025.03.11.kedd13:302.
Mahboobi Jasmin Anna2025.03.10.hétfő09:301.
Mali Renáta2025.03.04.kedd13:301.
Malyik Milán2025.03.05.szerda10:002.
Márta Patrik2025.03.04.kedd12:301.
Máté Anna Maja2025.03.04.kedd09:152.
Matos Veronika Ilona2025.03.07.péntek10:002.
Mátyus Kende2025.03.04.kedd14:151.
Maul Petra Szonja2025.03.12.szerda08:301.
Maurer Vilmos Fábián2025.03.11.kedd10:302.
Merliot-Almássy András2025.03.06.csütörtök12:302.
Mészáros Ambrus Miklós2025.03.06.csütörtök15:451.
Mészáros János András2025.03.04.kedd11:002.
Mezei Dávid Ákos2025.03.05.szerda10:302.
Mócsa Ármin Ede2025.03.06.csütörtök12:451.
Molnár Levente2025.03.12.szerda10:151.
Molnár Nóra Viktória2025.03.11.kedd09:152.
Molnár Zsófia2025.03.06.csütörtök10:151.
Murányi Lilla2025.03.07.péntek15:001.
Nagy Adél2025.03.05.szerda10:001.
Nagy Gábor2025.03.06.csütörtök10:451.
Nagy Kinga Rózsa2025.03.07.péntek13:152.
Nagy Nimród2025.03.07.péntek15:152.
Nagy Péter József2025.03.05.szerda08:452.
Nagy-Kovács Anna2025.03.07.péntek14:001.
Nógrády Dorottya2025.03.07.péntek16:001.
Nyári Gáspár2025.03.07.péntek13:002.
Oláh Judit Teréz2025.03.07.péntek10:152.
Oravecz Anna2025.03.12.szerda11:151.
Oswald András Pál2025.03.12.szerda12:302.
Oszlánszki Hanna2025.03.07.péntek11:301.
Örvössy Flóra2025.03.07.péntek10:151.
Pákolicz Emma2025.03.06.csütörtök11:152.
Palotai Viktória2025.03.06.csütörtök10:152.
Panics Marcell Benjamin2025.03.06.csütörtök10:302.
Pápai Borbála2025.03.06.csütörtök10:301.
Papp Zsombor Dániel2025.03.12.szerda09:301.
Parditka Botond2025.03.05.szerda08:001.
Pertl Lujza Ilona2025.03.06.csütörtök11:302.
Pető Botond2025.03.06.csütörtök13:451.
Pető Szabolcs Áron2025.03.04.kedd09:302.
Pilhál Benedek2025.03.11.kedd13:452.
Pircsuk Ádám2025.03.05.szerda08:451.
Pócs Petra2025.03.07.péntek14:451.
Pongrácz Benedek Krisztián2025.03.05.szerda10:151.
Posner Nia Indira2025.03.12.szerda09:151.
Pöppl Petra2025.03.04.kedd14:451.
Ráduly Tamás2025.03.05.szerda09:001.
Rajkai Petra2025.03.05.szerda11:151.
Rajna Gábor Bendegúz2025.03.07.péntek14:152.
Rápolti Benjámin2025.03.06.csütörtök13:302.
Remecz Rudolf2025.03.07.péntek14:302.
Révész Ákos László2025.03.12.szerda12:301.
Rézmann Attila2025.03.04.kedd10:002.
Rónyai-Sass Kitti Panka2025.03.12.szerda09:302.
Rostás Márk2025.03.06.csütörtök11:151.
Rozsnyai Noémi2025.03.04.kedd08:002.
Sas Vince2025.03.05.szerda10:152.
Schmidt Maja2025.03.07.péntek15:302.
Sembery Fülöp István2025.03.10.hétfő10:152.
Sillye Boldizsár2025.03.12.szerda10:452.
Simon Zsófia2025.03.04.kedd12:452.
Sipos Liza2025.03.06.csütörtök13:001.
Sisák Nimród Ákos2025.03.06.csütörtök10:452.
Somosvári Máté2025.03.05.szerda08:151.
Stibi Ramóna2025.03.05.szerda11:301.
Stupek Balázs Zoltán2025.03.11.kedd10:452.
Sturm Mirkó2025.03.06.csütörtök14:451.
Szabó Alma2025.03.05.szerda11:302.
Szabo Regina2025.03.06.csütörtök13:301.
Szabó-Pujcsi Rozina2025.03.05.szerda12:001.
Szamosvári Lili Sára2025.03.12.szerda12:452.
Szaniszló Zsombor2025.03.06.csütörtök13:452.
Szántó Melissza Erika2025.03.11.kedd09:302.
Szarvasi Péter2025.03.07.péntek10:302.
Szatmári Zsolt András2025.03.06.csütörtök09:152.
Szederkényi Nóra2025.03.06.csütörtök16:001.
Székely Domonkos2025.03.06.csütörtök11:301.
Székely Nóra Virág2025.03.11.kedd13:151.
Szépkuti Benjámin2025.03.12.szerda11:301.
Szerencsés-Kiss Kolos2025.03.06.csütörtök08:452.
Szilágyi Péter2025.03.07.péntek10:301.
Szilvási Jázmin2025.03.12.szerda11:152.
Szulyovszky Mária Terézia2025.03.06.csütörtök08:152.
Takács Boglárka Sára2025.03.06.csütörtök15:002.
Takács Emma Lea2025.03.12.szerda09:002.
Takács Máté2025.03.04.kedd15:001.
Takács Péter István2025.03.12.szerda08:451.
Tang Zihan2025.03.11.kedd08:302.
Tárczy Botond2025.03.04.kedd13:002.
Tokai Vivien Zsanett2025.03.07.péntek08:302.
Tortosa Rubert Andrés2025.03.11.kedd08:452.
Tóth Ákos2025.03.12.szerda11:451.
Tóth Bendegúz2025.03.04.kedd14:301.
Tóth Erik2025.03.05.szerda11:451.
Tóth Gergely Péter2025.03.05.szerda11:152.
Tóth Márton Benedek2025.03.06.csütörtök13:151.
Tóth Tünde Panna2025.03.06.csütörtök08:301.
Tóth-Horváth Amina Zoé2025.03.12.szerda12:001.
Tölgyessy Anna2025.03.06.csütörtök14:002.
Trubjanszky Claudia Kitty2025.03.12.szerda12:451.
Udvari András Gergely2025.03.12.szerda09:001.
Vadas Maxim2025.03.12.szerda12:002.
Vadász Réka2025.03.06.csütörtök12:452.
Vági-Bíró Botond Ábel2025.03.05.szerda09:301.
Vasas Miklós Mikail2025.03.06.csütörtök11:002.
Vereb Adrienn2025.03.06.csütörtök08:002.
Veres Panna2025.03.05.szerda11:452.
Vertetics Ákos Ferenc2025.03.12.szerda11:002.
Virág Ákos2025.03.11.kedd11:002.
Virág Júlia Emma2025.03.06.csütörtök16:151.
Virág Mariann Johanna2025.03.04.kedd10:302.
Viszlay Flóra2025.03.10.hétfő09:451.
Vörös Lotti2025.03.04.kedd16:001.
Zhang Jinghui2025.03.07.péntek11:152.
Zhu Yihan2025.03.05.szerda10:452.