Felvételi beszélgetések 2023

A lenti beosztás szerint hívjuk a jelentkezőket a középfokú beiskolázás felvételi eljárása kapcsán szervezett beszélgetésre.

A felvételi beszélgetések időpontjáról a behívott jelentkezőket (szüleiket) a jelentkezési lapon megadott e-mail címen is értesítjük.

A felvételizők hozzák magukkal a következőket:
– személyi igazolványt vagy diákigazolványt,
– hagyományos ellenőrző könyvet (ha azt használják), vagy az elektronikus napló frissen kinyomtatott, általános iskola által hitelesített lapját (havi jegyeket, mulasztásokat, dicséreteket tartalmazó oldalt, papír alapon, az iskola pecsétjével; és nem a félévi/évvégi bizonyítványokat),
– kedvenc tantárgyuk füzetét,
– plébánosi, lelkészi, hitoktatói ajánlást (ha van),
– versenyeredményeiket igazoló okleveleket.

Megjelenés: alkalomhoz illő öltözetben.

Ne vizsgára számítsanak, hanem egy kötetlen beszélgetésre, melynek célja, hogy megismerhessük a jelentkezőket és ők is megismerhessék az iskolát, feltehessék kérdéseiket.

Helyszín: Szent Benedek Gimnázium és Technikum (1083 Budapest, Práter u. 11., I. emelet) – megközelíthető 4, 6 villamossal, M3 metróval a Corvin-negyed megállóig közlekedve / autóval parkolási lehetőség a Corvin Plaza mélygarázsában.

Név Dátum Nap Időpont
Ales Richárd 2023.03.13. hétfő 11:15
Angyal Boglárka 2023.03.08. szerda 10:15
Antalik-Jánni Anna 2023.03.07. kedd 12:30
Arnóth Karina 2023.03.14. kedd 15:45
Átányi Bere Lőrinc 2023.03.10. péntek 14:30
Bach Enikő 2023.03.10. péntek 08:00
Badár Péter 2023.03.09. csütörtök 11:30
Badár Tamás 2023.03.09. csütörtök 11:15
Bajcsai Laura Andrea 2023.03.13. hétfő 08:00
Balatoni Ha Phuong 2023.03.14. kedd 15:00
Bálint Tamás Olivér 2023.03.07. kedd 10:00
Balog Hanna Lara 2023.03.14. kedd 08:00
Balogh András 2023.03.10. péntek 15:15
Bárdos Zsolt 2023.03.14. kedd 09:30
Barkovics Boglárka 2023.03.06. hétfő 09:30
Bartyik Zente 2023.03.07. kedd 12:45
Baumgartner András 2023.03.06. hétfő 15:00
Bednárik Anna 2023.03.06. hétfő 09:00
Beke Márton 2023.03.06. hétfő 14:45
Bekker Liza 2023.03.07. kedd 13:15
Belán Dániel 2023.03.06. hétfő 15:45
Bélik Gréta 2023.03.07. kedd 14:00
Benedek Áron 2023.03.09. csütörtök 15:45
Berecz Nimród János 2023.03.13. hétfő 15:45
Berecz Péter Ábel 2023.03.07. kedd 15:15
Beregszászi Krisztina 2023.03.07. kedd 16:30
Béres Levente László 2023.03.14. kedd 08:15
Bezzegh Noé Zoltán 2023.03.10. péntek 13:00
Birinyi Benedek Lajos 2023.03.03. péntek 08:15
Bodor Sarolta 2023.03.06. hétfő 16:30
Bóna Simon 2023.03.10. péntek 11:00
Borbola Dániel 2023.03.10. péntek 10:00
Borsai Lili Fanni 2023.03.13. hétfő 09:45
Borsody Bertalan 2023.03.09. csütörtök 14:00
Both Benedek 2023.03.13. hétfő 08:15
Brunner Imre 2023.03.13. hétfő 14:00
Bugár Hédi 2023.03.08. szerda 15:30
Cheng Wentao 2023.03.13. hétfő 16:00
Ciobanu Gabriella 2023.03.06. hétfő 12:45
Czine Csanád Barnabás 2023.03.13. hétfő 16:45
Csaba Menyhért 2023.03.13. hétfő 08:30
Csernyik Márk 2023.03.13. hétfő 11:30
Csesznok Lőrinc Attila 2023.03.07. kedd 15:30
Csík Mátyás 2023.03.07. kedd 09:00
Csikós Emese 2023.03.06. hétfő 11:45
Csirszka Bertalan 2023.03.07. kedd 09:45
Csulits Hajnalka 2023.03.10. péntek 08:15
Demes Enikő 2023.03.13. hétfő 14:15
Demeter Anna 2023.03.06. hétfő 10:45
Demeter Sára 2023.03.06. hétfő 10:30
Dévényi Dalma 2023.03.08. szerda 10:30
Dobrosi Anna 2023.03.14. kedd 13:00
Dolfin Dániel 2023.03.08. szerda 08:00
Dornyák Péter Balázs 2023.03.14. kedd 13:15
Dubai Veronika 2023.03.09. csütörtök 17:00
Dudás Regina Szabina 2023.03.13. hétfő 11:45
Dulai Karolina 2023.03.08. szerda 09:30
Dupcsák Áron 2023.03.10. péntek 12:45
Egyed Ádám 2023.03.09. csütörtök 08:00
Ekker Adél 2023.03.09. csütörtök 16:00
Erdélyi Johanna 2023.03.06. hétfő 08:30
Espinosa-Benko Ignacio José 2023.03.10. péntek 08:30
Eszéki László 2023.03.08. szerda 14:00
Fábián Petra Anna 2023.03.13. hétfő 16:15
Fajszi Anna 2023.03.14. kedd 10:45
Faller Botond Tamás 2023.03.08. szerda 12:30
Fazekas-Szűcs Tamás 2023.03.07. kedd 15:45
Fehér Viktor 2023.03.13. hétfő 10:00
Fejes Soma 2023.03.14. kedd 11:00
Ferenc Andrea Eszter 2023.03.07. kedd 08:00
Ficza Léna Eszter 2023.03.09. csütörtök 16:15
Filkor Boglárka 2023.03.07. kedd 14:15
Fiola Fruzsina Réka 2023.03.13. hétfő 13:30
Forgács Hanna Sára 2023.03.03. péntek 08:45
Fülöp Fruzsina 2023.03.10. péntek 15:30
Fürjes-Hentes Lili 2023.03.08. szerda 12:45
Gábor Ambrus 2023.03.13. hétfő 10:15
Gajáry Gellért 2023.03.14. kedd 11:15
Gál Eszter 2023.03.10. péntek 10:15
Galambos Lili Mária 2023.03.06. hétfő 11:00
Galgovits Nóra 2023.03.10. péntek 11:15
Garamvölgyi Erzsébet Ilona 2023.03.14. kedd 08:30
Gayer Kinga 2023.03.07. kedd 16:00
Halász Mihály 2023.03.07. kedd 08:15
Halmi Áron 2023.03.13. hétfő 08:45
Harbi Mosaad-Messiha Demiana 2023.03.10. péntek 08:45
Hatzopoulos Alexios 2023.03.03. péntek 09:45
Hechst Rudolf 2023.03.10. péntek 09:00
Hegedüs Liliána 2023.03.09. csütörtök 14:15
Hering Ferenc Ágoston 2023.03.14. kedd 15:15
Hock Izabella 2023.03.08. szerda 10:45
Hoffer Gellért 2023.03.06. hétfő 12:30
Holmár Barnabás 2023.03.08. szerda 13:00
Homics Vilmos 2023.03.10. péntek 13:30
Horkay Lili 2023.03.07. kedd 13:30
Hőnig Emma Dalma 2023.03.13. hétfő 14:45
Hubai Nóra 2023.03.13. hétfő 14:30
Hulmann Lara 2023.03.14. kedd 11:45
Illényi Kamilla 2023.03.10. péntek 13:15
Isvanca Erik Andrei 2023.03.09. csütörtök 11:45
Iván Gergely Géza 2023.03.08. szerda 08:15
Jäckl Fruzsina Réka 2023.03.07. kedd 13:45
Jakab Szófia 2023.03.09. csütörtök 08:15
Jarabek Ákos Péter 2023.03.06. hétfő 09:45
Jocha Dániel 2023.03.06. hétfő 13:30
Józsa Míra Emma 2023.03.07. kedd 11:00
Juhász Csongor 2023.03.08. szerda 08:30
Kajlinger Krisztián Tamás 2023.03.10. péntek 09:15
Kaluser Andrea 2023.03.08. szerda 13:45
Káplár Jakab 2023.03.14. kedd 13:30
Kármán Panna 2023.03.10. péntek 10:30
Kaszás György 2023.03.07. kedd 14:45
Kató Dorottya 2023.03.09. csütörtök 16:30
Keczely Sándor 2023.03.10. péntek 09:30
Kelemen Kira 2023.03.07. kedd 16:45
Kertész Márk Ferenc 2023.03.14. kedd 14:30
Kinka Flóra 2023.03.03. péntek 09:00
Kis Fanni Anna 2023.03.06. hétfő 16:15
Kis-Pál Benedek 2023.03.09. csütörtök 08:30
Kiss Áron László 2023.03.09. csütörtök 14:30
Kiss Máté Dömötör 2023.03.09. csütörtök 08:45
Kolesár Kristóf Gyula 2023.03.09. csütörtök 09:00
Kollár Mirella Szandra 2023.03.14. kedd 08:45
Komjáti Angéla 2023.03.08. szerda 11:00
Kónya Botond 2023.03.07. kedd 11:15
Koósa Gréta Lilla 2023.03.06. hétfő 10:00
Koósa Levente Dávid 2023.03.06. hétfő 10:15
Kósik Emma Bíborka 2023.03.10. péntek 15:45
Kovács Emőke 2023.03.08. szerda 14:30
Kovács Ilona 2023.03.08. szerda 14:15
Kovács Kristóf Ferenc 2023.03.13. hétfő 17:00
Kovács Máté 2023.03.06. hétfő 09:15
Kovács Zsombor Illés 2023.03.09. csütörtök 12:00
Kruppi András 2023.03.08. szerda 11:15
Kuritár Iván 2023.03.06. hétfő 14:15
Láng Lujza 2023.03.06. hétfő 15:30
Lauf Emese 2023.03.06. hétfő 14:00
Lencsés Gábor Alex 2023.03.07. kedd 14:30
Lestál Anna Sára 2023.03.09. csütörtök 10:15
Li Xiangzhen 2023.03.03. péntek 09:30
Lin Qirui 2023.03.13. hétfő 09:00
Lőrinc Laura 2023.03.14. kedd 16:00
Magyar Kincső Borbála 2023.03.06. hétfő 13:15
Magyari Lelle 2023.03.13. hétfő 10:30
Major Lilla 2023.03.08. szerda 09:45
Mándoki Gergely 2023.03.10. péntek 09:45
Máté-Fésüs Csanád 2023.03.10. péntek 16:00
Matota Nóra 2023.03.06. hétfő 13:45
Mátrai Bíborka 2023.03.07. kedd 11:30
Mátyus Anna 2023.03.09. csütörtök 13:15
Mészáros Csongor 2023.03.10. péntek 16:15
Mészáros Zsófia 2023.03.14. kedd 09:45
Mikoss Iribarren Gábor Alejandro 2023.03.09. csütörtök 09:15
Miseta Máté 2023.03.06. hétfő 13:00
Miszlai Márk 2023.03.08. szerda 15:45
Molnár Dániel Balázs 2023.03.14. kedd 10:00
Molnár Zsófi 2023.03.10. péntek 16:30
Montag Eszter Janka 2023.03.13. hétfő 15:00
Mosolygó Mihály 2023.03.06. hétfő 08:00
Muszely Barnabás 2023.03.07. kedd 16:15
Nagy Ervin Ede 2023.03.03. péntek 11:00
Nagy Gergely 2023.03.07. kedd 10:15
Nagy Péter Attila 2023.03.14. kedd 17:00
Nagypál Benedek Tas 2023.03.07. kedd 10:30
Nemes Ákos 2023.03.06. hétfő 16:00
Oggolder Kristóf Áron 2023.03.14. kedd 17:15
Ollé Emma Katica 2023.03.09. csütörtök 09:30
Oprendek Dávid 2023.03.07. kedd 08:30
Orcifalvi Tamás Ádám 2023.03.13. hétfő 12:00
Orosz Nóra 2023.03.14. kedd 16:15
Pagonyi Ábel Lukács 2023.03.14. kedd 14:00
Pálvölgyi Kristóf 2023.03.09. csütörtök 14:45
Papp Petra 2023.03.10. péntek 16:45
Pásztor Panna 2023.03.10. péntek 13:45
Pekarek Boglárka 2023.03.06. hétfő 08:45
Perémi Zsófia 2023.03.07. kedd 15:00
Peták Flóra Lili 2023.03.09. csütörtök 10:30
Petényi Ábel Bence 2023.03.08. szerda 14:45
Pintér Natasa 2023.03.08. szerda 16:00
Pollini Sophia Maria 2023.03.14. kedd 16:30
Poros Aletta Lotti 2023.03.07. kedd 13:00
Pósa Patrik 2023.03.09. csütörtök 15:00
Prim Sebestyén 2023.03.13. hétfő 15:15
Rendes Nimród 2023.03.10. péntek 11:30
Réthy Dénes 2023.03.08. szerda 16:15
Rimanóczy Dóra 2023.03.08. szerda 11:30
Rusz Anna 2023.03.08. szerda 16:30
Sándor Amália 2023.03.09. csütörtök 13:00
Sarkadi László Ferenc 2023.03.03. péntek 09:15
Schümeky Bianka Mária 2023.03.14. kedd 09:00
Seres Petra 2023.03.09. csütörtök 09:45
Silló Dániel 2023.03.14. kedd 14:45
Simó Martin 2023.03.14. kedd 09:15
Simon Katalin 2023.03.14. kedd 10:15
Smitko Norbert 2023.03.13. hétfő 13:45
Somosi Vince 2023.03.10. péntek 14:45
Soni Arián 2023.03.08. szerda 08:45
Stankovics Deján Zalán 2023.03.13. hétfő 09:15
Sümeghi Vendel 2023.03.06. hétfő 15:15
Szabó Bíbor 2023.03.08. szerda 09:00
Szabó Dóra Izabella 2023.03.03. péntek 08:00
Szabó Katalin 2023.03.07. kedd 11:45
Szabó Katalin Klára 2023.03.06. hétfő 16:45
Szabó Vince Fábián 2023.03.06. hétfő 08:15
Szabó Zalán Péter 2023.03.13. hétfő 17:15
Szabó Zille 2023.03.14. kedd 10:30
Szagán Emma Zsófia 2023.03.13. hétfő 16:30
Szalai Sára 2023.03.10. péntek 11:45
Szalaváry Flóra Éva 2023.03.14. kedd 15:30
Szalma Botond Egon 2023.03.10. péntek 15:00
Szaszkó Márton 2023.03.14. kedd 13:45
Szávuly Tamás 2023.03.13. hétfő 15:30
Szécsi Emma 2023.03.09. csütörtök 15:15
Szente Loránd Péter 2023.03.03. péntek 08:30
Szikra Orsolya 2023.03.08. szerda 16:45
Szilágyi Kamilla 2023.03.13. hétfő 09:30
Szirák Tamás 2023.03.10. péntek 14:00
Szlanka Emma 2023.03.08. szerda 13:15
Szóger Mira 2023.03.09. csütörtök 10:45
Tadres Youssef Talaat Fouad Girgis 2023.03.14. kedd 14:15
Takács Dorina 2023.03.14. kedd 12:00
Takács Lili Zoé 2023.03.06. hétfő 14:30
Tarján Hunor 2023.03.09. csütörtök 10:00
Tárkányi Sára 2023.03.13. hétfő 10:45
Telek Ágoston 2023.03.13. hétfő 11:00
Thüringer Karolin Ella 2023.03.10. péntek 12:00
Tortosa Rubert Pablo 2023.03.13. hétfő 13:15
Tóth Amanda Glória 2023.03.14. kedd 12:15
Tóth Mihály 2023.03.06. hétfő 11:15
Tóth Simon 2023.03.07. kedd 10:45
Tömör Nándor Keresztély 2023.03.07. kedd 08:45
Trinh Anh Khoa 2023.03.09. csütörtök 13:30
Turchányi Hanna 2023.03.06. hétfő 11:30
Vágvölgyi Tibor 2023.03.13. hétfő 12:15
Vailati Valentina 2023.03.08. szerda 13:30
Vajda Júlia 2023.03.07. kedd 09:15
Vajjer Dominik 2023.03.09. csütörtök 17:15
Válóczi Zsombor 2023.03.09. csütörtök 12:15
Várfoki Ádám Kristóf 2023.03.08. szerda 11:45
Varga Ákos 2023.03.08. szerda 15:00
Varga Bence Levente 2023.03.13. hétfő 12:30
Varga Jázmin Bodza 2023.03.09. csütörtök 15:30
Varju Réka 2023.03.10. péntek 14:15
Vass Dávid Attila 2023.03.10. péntek 17:00
Vavrik Zsófia 2023.03.10. péntek 17:15
Yang Xinyi 2023.03.09. csütörtök 16:45
Yu Xuan 2023.03.14. kedd 16:45
Zalán Vince 2023.03.09. csütörtök 13:45
Zentay Csanád Zétény 2023.03.07. kedd 09:30
Zhang Yuxin 2023.03.09. csütörtök 11:00
Zheng Zhi Qian 2023.03.08. szerda 09:15
Zilah Levente 2023.03.10. péntek 10:45
Zombori Zorka Hanna 2023.03.14. kedd 11:30
Zupkó Kata 2023.03.08. szerda 10:00
Zsigmond Attila 2023.03.08. szerda 15:15