Adománygyűjtés az Ukrajnából menekülők javára

„Azt hisszük, az irgalmasság egy érzelem. Pedig az irgalmasság, mint maga a szeretet is, egy tény, egy konkrét cselekedet. Ha az érzelem szintjén marad, akkor nincs hatással a másik életére, csak akkor, amikor konkrét cselekedetté válik. Az irgalmasság nem más, mint a másikról való gondoskodás. (…) Amikor egy ember életében találkozik az isteni irgalmassággal, átalakul, rendkívüli életté, mennyeivé válik. Az irgalomtól megérintett élet életszentséggé formálódik. Erre kaptunk meghívást. Hogy szentekké és feddhetetlenekké váljunk. Ez nem rendkívüli tetteket követel tőlünk, hanem hogy Isten gyermekeiként, az Atya jelenlétében éljük a hétköznapokat.” (Fabio Rosini)

 

Iskolánk a Sant’Egidio Közösség akciójához csatlakozva adományokat gyűjt az Ukrajnából menekülőknek.

A Közösség tagjai az összegyűjtött adományokat eljuttatják a Budapestre érkező menekültekhez és az ukrán‑magyar határon átkelőkhöz. Tevékenységükről a közösség facebook oldalán tájékozódhatnak: https://www.facebook.com/santegidiomagyar

 

Az adományokat tanulóink március 7. és 11. között a 212. teremben adhatják le.

 

A közösség felhívása alapján, amire szükség van:

  • melegétel-konzerv,
  • kis dobozos gyümölcslé, kakaós tej,
  • pelenka, popsitörlő,
  • kisüveges bébiétel,
  • nedves törlőkendő, kézfertőtlenítő,
  • tisztálkodószer (fogkefe, fogkrém, papírzsebkendő…),
  • ropi, keksz, kis szelet csokoládé (Dörmi, Kinder, Balaton…),
  • instant kávé, tea,
  • esőkabát,
  • takaró, hálózsák, polifoam,
  • termosz,
  • feltölthető SIM kártya.

Olyan adományokat gyűjtünk, amelyek könnyen szétoszthatóak, kézbe adhatóak, ezért kérjük, lehetőleg a kis kiszerelésű csomagolásokat részesítsék előnyben.

 

Az összegyűlt adományokat diákjaink viszik el a Közösség Gát utcai központjába, ezért kérjük, lehetőleg táskában/szatyorban küldjék felajánlásaikat.

 

Kérjük, ha esetleg autós szállítással tudnak segíteni, jelezzék nekünk!

 

Együttműködésüket, támogatásukat és segítségüket köszönjük.

Szent Benedek Gimnázium és Technikum pedagógusai