Nagyböjti gondolatok 5.
„A te szavadra azonban kivetem a hálót.” Lk.5,5.
Az ötödik fejezet elején Jézus hirdeti az Ország örömhírét. A tömeg áramlik hozzá. Olyan sokan vannak, hogy a tó partján kénytelen egy bárkát kölcsönözni, beevezni és onnan beszélni, hogy mindenki lássa és hallja. És Jézus szavai nem maradtak visszhang nélkül. Szavai ismeretlen erővel, tisztasággal, bátorítással hatottak. Behatoltak az ember legmélyébe, a szívek és vesék elágazásaiba. Megmutatták a maradandóan értékeset, elválasztották a búzát a pelyvától. Így történhetett, hogy amikor a látszólag véletlenül ott ragadt Simonhoz fordul Jézus, akkor Simon engedelmeskedik. Mert bár ő ért a halászathoz és emberi ésszel tökéletesen felesleges az, amit Jézus kér, mégis: Jézus korábbi szavai már ott visszhangzottak szívében. Valamit elkezdett megsejteni abból az erőből, abból a hatalomból, amellyel a Mester beszélt. És Simon a maga teljes egyszerűségével, őszinteségével kimondja: „a te szavadra kivetem a hálót”. A folytatást ismerjük: Simon Péter élete innentől kezdve egészen más lesz. Egy jelentéktelen halászból meghatározó apostol lesz.
Összegezzünk: hogyan is kezdődik ez a csodálatos történet? Hogyan lesz egy galileai zsidó halászból Róma első püspöke? Úgy, hogy először hallgatja Jézus szavát. A szót befogadja, tisztán, egyszerűen, teljes bizalommal. Ez az a szó, amely képes átalakítani, életet formálni, megújítani, feltámasztani. Hitünk is csak innen táplálkozhat. Rm.10,17: „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által.” Felelősök vagyunk a hitünkért. Hogy mit tehetünk a hitünkért? Simon Péter bizalmával fogadjuk a Szót. Isten szavát, az evangélium örömhírét.
