Nagyböjti gondolatok 18.

„Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Lk.19.5.

Bevallom, számomra ez az egyik legbátorítóbb evangéliumi szakasz. Mert ha az Úr Zakeusnál megszállt, akkor nálam is szállást akar venni.
Zakeus közutálatnak örvendett. Mindenki ismerte, mindenkinél gazdagabb volt, vagyonát polgártársai sanyargatásával gyűjtötte össze. Ugyanakkor volt benne egy belső őszinteség: hiába a gazdagság, hiába a vagyon, többre vágyott. Mint befolyásos, jól informált embernek Jézusról már jó ideje kellett hallania. Valami elkezdett benne motoszkálni. Valami azt súgta belül neki, hogy Jézus, a vele való találkozás válasz lehet az őt kínzó belső ürességre, hiányra. És ezért kész volt tenni. Ő, a hatalmas, most nem törődik a tekintélyével, előre fut, majd felmászik egy fügefára. Mint egy gyerek. (Nemde övék a mennyek országa?) Jézus pedig, aki ismerte, mi lakozik az emberben, nem tudott szó nélkül elmenni e cselekedet mellett, melynek teljes jelentőségét azonnal felmérte. És elhangzik ez a gyönyörű mondat: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Gyönyörű, mert egy embernek, aki bezárta magát a vagyonába, kinyitja ezzel a háza ajtaját. Gyönyörű, mert egy embert, akit fogva tartott a pénze, szabaddá tesz. Gyönyörű, mert sok megkárosítottat kártalanít. Bizalmat és bátorságot ad, mert ha Zakeus házában megszállt az Úr, akkor ez azt is jelenti, hogy az én hajlékomat se veti meg. És ha nem veti meg és velem vacsorál, akkor az én házamba is üdvösség köszönt be. Gondolhatom bármennyire is távolinak az Urat, az evangélium erősebb az én gondolataimnál; „az emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”