Nagyböjti gondolatok 12.

„Nektek még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva.” Lk.12.7.

Az evangéliumnak egy elképesztően erős ígérete ez: nektek, akik az Úrban bíztok, még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Mekkora bizalmat ad ez a hívő embernek: élete nemcsak hogy nincs rejtve, elfeledve a Magasságbeli elől hanem figyelemmel kíséri, mint ahogy az édesanya figyel kicsiny gyermeke minden mozdulatára. Ugyanakkor számtalanszor azt tapasztaljuk, hogy a hívő embert is bántalmazzák, igazságtalanul bánnak vele vagy szerencsétlenség éri – betegség, munkanélküliség, méltatlan körülmények közé kerül, bántalmazzák, üldözik. Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: hol marad az Úr ígérete? Hát így tartja számon szeretteit az Úr? Csak március végéig több mint 12 ezren haltak meg Olaszországban a koronavírus áldozataiként, köztük 87 pap. Rájuk nem vigyázott az Úr? Róluk megfeledkezett?
Ebben a kérdésben számomra leginkább a Teremtés könyve igazít el. A Biblia első fejezetében, a világ teremtésének elbeszélése során olvassuk, hogy Isten hatalmat adott az embernek a föld fölött. Ezt soha nem vonta vissza. Az ember pedig nem sokkal később Isten helyett átadja az uralmat maga fölött a Kísértőnek. Ez minden bajunk forrása, a bűn, a bűnbeesés és annak következményei. Nem Isten akarja a rosszat, a betegséget, a bajt, a szenvedést az életünkben. Az ember okozza magának és felebarátjának. Ettől szenvedünk mindannyian, okkal és ok nélkül, mivel ebbe a bűn által megsebzett világba születünk bele. A megváltásunk teljes, de ennek megnyilvánulása itteni életünkben töredékes. Ezért van az, hogy bár az Úr számon tartja minden hajszálunkat, mégis zokogva nézi gyakran azt, amit művelünk a földön, ami történik a földön. A világ rendjét nem változtatja meg. Az ember szabad akaratot kapott. Ezt a méltóságát Isten nem veszi el, nem alacsonyít le minket holmi akaratát teljesítő robottá. De ez azzal is jár, hogy Isten akarata – mely mindig jó, mindig emberszerető, mindig a javunkat akaró –, oly gyakran csorbát szenved, nem valósul meg és ettől szenvedünk.
Amikor képessé válunk sokkal magasabbról tekinteni az életünkre, melynek itteni, földi szakasza egy röpke pillanat az örökkévalósághoz képest, akkor látjuk meg teljes mélységében: az Úr számon tartja minden egyes hajszálunkat!