Nagyböjti gondolatok 11.
„és ne állíts minket próbatétel elé” Lk.11.4.
A 11. fejezet elején Jézus a hozzá forduló tanítványokat imádkozni tanítja. Hosszasan lehetne arról elmélkedni, vajon a mindannyiunk által jól ismert Úr imáját, a Miatyánkot mennyire kell kötött szövegű imának tekinteni vagy inkább úgy fogadni, mint egy olyan imát, melynek mindegyik tagmondata 1-1 bekezdés címe akar lenni. Ebben az esetben először megszólítjuk Istent, az Örökkévalót, a Mennyei Atyát, a Mi Atyánkat, a mi Szerető Atyánkat, az Irgalmas, Emberszeretőt, a Jóságosat, a Hatalmasat, a Szentet. Akiről vallom, hogy egyedül Ő a Szent, akihez a bűn árnyéka sem férkőzhet, a tiszta és hatalmas, aki előtt kerubok és angyal seregek szolgálnak éjjel-nappal. Akinek várjuk az eljövetelét, hogy megvalósuljon az Ő uralkodása a földön, hogy létrejöjjön közöttünk itt és most az ő országa; szűnjön meg minden zsarnokság, minden elnyomás, minden igazságtalanság és helyette Isten királysága, a béke, a szeretet jöjjön el közénk. És így tovább. Mindenki úgy és annyira terjesztheti ki az imát ahogy a Lélek adja.
De térjünk vissza a bevett gyakorlatunkhoz, mely szerint a Miatyánkot kötött imaként imádkozzuk. Van egy sora, amelyet sohase tudtam igazán megérteni. Miért kell azért könyörögni, hogy Isten ne vigyen minket kísértésbe, ahogy az a legtöbb magyar nyelvű fordításban szerepel? Nem szeretem, amikor bevett, gyerekkorunktól belénk ivódott liturgikus szövegeket változtatunk meg. A Miatyánk ezen sora azonban kivételt képez számomra. Felszabadítóan hatott rám, amikor biblikusaink hozzá mertek nyúlni e legszentebb imádságunk szövegéhez. A legmesszebb a francia katolikus püspöki kar ment Ferenc pápa nemcsak engedélyével, hanem kifejezett biztatására. Bátorságuk mélyen szentírási alapokon nyugszik. A Jakab levél így fogalmaz: „Istent nem lehet rosszra kísérteni és ő sem kísért senkit” Jak.1.13. Ha tehát Isten senkit sem kísért, akkor nem kell azért könyörögni, hogy ne vigyen minket kísértésbe. De akkor mi lehetett az eredeti, arámul vagy héberül mondott ima jelentése? „Állj mellettünk a kísértés idején.” – hallottam egyszer – nem tudom azonban, hogy filológiai szempontból megállja-e a helyét ez a próbálkozás. A francia püspöki kar hivatalos szövegét magyarra leginkább így fordítanám: „ne engedj minket kísértésbe lépni”. Ezt az imát már értem: Isten segítsen elkerülni a kísértést, támogasson a kísértés elkerülésében. Ezen a ponton változtatni a Miatyánkon nem játék a szavakkal, hanem egész Isten-képünket érinti, tereli a helyes irányba. Mert növeli bennünk a bizalmat, hogy Isten mindig a mi oldalunkon van a rosszal szembeni küzdelmünkben, hogy Őrá mindig számíthatunk, életünk legnehezebb perceiben is.
