Nagyböjti gondolatok 10.
„De ki az én felebarátom?” Lk.10.29.
Ha igaz, hogy a törvény legtömörebb összefoglalója az Isten- és a felebarát-szeretetében foglalható össze, akkor bizony életbevágóan fontos kérdést tesz fel a törvénytudó: ki az én felebarátom?
Jézus nem kerüli ki a válaszadást, de nem is megy bele egy kazuisztikus meghatározásba, hanem egy példabeszéddel válaszol. A példabeszéd pedig ablak a végtelenre. Ilyen az irgalmas szamaritánusról szóló is. Részletes elemzés helyett néhány mozzanatot szeretnék kiemelni.
Az alaphelyzet: egy embert összevernek a rablók. Nem tudjuk, hogy ki ő, milyen vallású, milyen nemzetiségű, férfi-e vagy nő, idős vagy fiatal. Segítségre szorul. Az első két szereplő, aki arra megy, ismeri az Írást. Ismerik a parancsot : „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” – annyira ott áll a törvény középpontjában (Lev.19.18), hogy kívülről kellett ismerniük. És mégis továbbmennek. Nincs mentségük a példabeszédben, Jézus külön kihangsúlyozza: látták az összetörtet.
A harmadik arra járó, a lenézett szamaritánus az, aki segít a bajbajutotton. Ő az, aki a legfőbb parancs szerint cselekszik. Befejezésképpen csak 2 kérdést teszek fel:
– Ma is vannak, akik útra kelnek. Esetleg nem önszántukból, hanem azért, mert menekülniük kell. Útközben banditák kezébe kerülnek. Meglátod bennük a bajba jutott embert?
– A szamaritánus talán ismerte a törvényt, talán nem. Nekünk megadatik, hogy ismerjük. A cselekedeted megegyezik azzal, amire a törvényben meghívást kaptál?
