André Louf apát gondolatai advent 4. vasárnapjára

André Louf apát homíliája

(B év – Advent 4. vasárnapja – Lk 1,26–38)

 

A kis fiatal lány, akit Máriának hívtak, Galilea hegyes vidékén egy Názáret nevű faluban, nem tehetett róla, hogy ilyen meglepő üzenetet kapott az angyaltól. Meg is ijedt; meglepődött, nem értette, kérdéseket tett fel, nem hitt a fülének. Valóban nem tehetett róla: Miért őt választotta ki az Úr sok más lány közül?

Az angyal köszöntése segíthet választ adnunk erre a kérdésre. Így szólította meg: „Kegyelemmel teljesˮ, vagy más fordításban: „kegyelemmel elteltˮ, „kegyelembe fogadottˮ. Mert ahogy mondja: Mária, „kegyelmet találtál Istennélˮ. Az, hogy Isten őt választotta és nem mást, tiszta, ingyen adott kegyelem. Szeretetből tette, és a szeretet nem szorul magyarázatra. A szeretet csak felébred valaki iránt, és ez még kevésbé megmagyarázható. Ha a szeretetet meg lehetne magyarázni, nem lenne többé szeretet. És ez még Istenre is igaz, hiszen ő a szeretet törvénye minden élő számára. Amikor tehát Isten az emberhez szól, nem kerülheti ki az emberi szeretet törvényét. Olyan ez, mintha Isten se tudná megmagyarázni, miért így választott; mint ahogy velünk történik: amikor a kegyelem megérinti a szívünket, az szerelem első látásra.

Amikor Mária később elgondolkodik azon, hogy Isten hogyan érintette meg a szívét, másként válaszol arra a kérdésre, hogy Isten miért őt választotta. Azt mondja, hogy Isten „tekintetre méltatta szolgálólányának alázatosságát és kicsinységétˮ. Amikor Mária ezt állítja, összeköti saját kalandját Izrael szent történetével és a zsoltárokkal. Isten mindig hű önmagához: öröktől fogva a kicsinyeknek adja oda magát, az alázatosak pártját fogja és a szegények imáját hallgatja meg. A kicsi és alázatos ellenállhatatlanul vonzza. Szinte ráveti magát, mint szeretetének zsákmányára. Mert fel kell emelnie az alázatosakat. Öröktől fogva ez volt irgalmassága jele. Annak az irgalmasságnak, amelyet kinyilvánított atyáinknak nemzedékről nemzedékre. Igen, ez a galileai fiatal lány valóban nem tehet róla, hogy vele történt meg Isten csodája.

Ugyanakkor mégis tehet róla. Isten ugyanis nem akarja kényszeríteni; szó se lehet arról, hogy erőszakot alkalmazzon; Isten nem tudná kész tények elé állítani. Az ellentétes lenne szeretetével. Beleegyezését várja, sőt szinte koldulja, mert a másik beleegyezése a szeretet lényegéhez tartozik. Mária teljes szabadsággal válaszolhatja: „Történjék velem szavad szerint.ˮ Bizonyos értelemben ez nem nagy dolog, de más szemszögből: minden. Hiszen Mária szabad válasza nélkül Isten szeretete mindörökre hatástalan maradna, és semmit sem tudna végbe vinni.

Isten mindennap felajánlja, hogy igent mondjon a kegyelemre az egyház és mi mindnyájan, különösen az üdvösségnek ezekben a napjaiban, amikor Jézus a karácsony ünnepén keresztül közelebb jön hozzánk. Mert annak, aki igent mer mondani a kegyelemre, hirtelen világosság támad, és megtörténik a csoda. Amíg a kegyelem nem mutatkozott meg a szemünk előtt, vagy nem tudtuk felismerni, ideiglenesen csak saját magunkra tudtunk igent mondani, saját erőnkre, saját terveinkre vagy esetleg másokéra. Ez egy ideig nagyon tiszteletreméltó erőfeszítés, és Isten ideiglenesen megelégszik vele. De amikor Isten kegyelme feltárul a szívünkben, minden végtelenül egyszerű lesz. Mert a kegyelem mindent leegyszerűsít. Békét ad nekünk, úgy látjuk magunkat, amilyenek Isten szemében vagyunk, és megértjük, hogy mire kaptunk meghívást: hogy milyenek legyünk, és mit tegyünk Isten országáért. A kegyelem végtelenül gyengéden, de mégis tévedhetetlenül vezet bennünket Istenben való teljes kibontakozásunkra. Ezért mindig elég, hogy az Úr kis szolgálója legyünk és igent mondjunk a kegyelemre, miközben tapasztalatból mindennap egyre jobban tudjuk, mint Mária, hogy nem tehetünk róla.