Rendkívüli felvételi eljárás

Kedves Szülők! Kedves Diákok!

 

Kezdetét vette a rendkívüli felvételi eljárás. Ennek keretében azok a tanulók is felvételt nyerhetnek valamely középfokú oktatási intézménybe, akiknek ez a normál felvételi eljárásban valamiért nem sikerült. A rendkívüli felvételi eljárásról tudni kell, hogy a tanulóknak egyénileg kell intézniük a jelentkezést, mert ilyenkor az már nem központilag történik. Fontos, hogy a tanköteles tanulóknak kötelező az iskolaválasztás abban az esetben is, ha sikertelen volt a felvételi vizsgájuk.

Iskolánkban a 2020/2021-es tanévre a fel nem vett tanulóknak is maradt még esély, lehetőségünk van a rendkívüli felvételi eljárás keretében még 45 tanuló felvételére a következő tagozatokra (csak ezekre és csak a meghatározott keretszám mértékéig!)

Tagozatkód – ágazat, tanulmányi terület – rendkívüli eljárás keretében még felvehető létszám:

 

0054 – szakképző iskola, kereskedelem ágazat, kereskedelmi értékesítő 21 fő

szakközépiskola (szakképző iskola)*; 3 szakképzési évfolyam; emelt óraszám szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a megszerezhető szakképesítés: kereskedelmi értékesítő; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tanműhely biztosított

0055 – szakképző iskola, vendéglátás ágazat, cukrász 8 fő

szakközépiskola (szakképző iskola)*; 3 szakképzési évfolyam; emelt óraszám szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a megszerezhető szakképesítés: cukrász; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, kötelező hittanoktatás

0056 – szakképző iskola, vendéglátás ágazat, pincér-vendégtéri szakember 8 fő

szakközépiskola (szakképző iskola)*; 3 szakképzési évfolyam; emelt óraszám szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a megszerezhető szakképesítés: pincér-vendégtéri szakember; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tanműhely biztosított

 

 

 

0057 – szakképző iskola, vendéglátás ágazat, szakács 8 fő

szakközépiskola (szakképző iskola)*; 3 szakképzési évfolyam; emelt óraszám szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a megszerezhető szakképesítés: szakács; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, kötelező hittanoktatás

Akik szeretnék, hogy gyermekük a Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolci Tagintézményében tanuljon tovább a fent megjelölt valamely tagozaton, azok a rendkívüli felvételi eljárás során 2020. május 30-ig emailben tudnak jelentkezni a titkarsag.miskolc@szbi.hu címen. Illetve személyesen 2020. augusztus 31-ig az iskola titkárságán.

A jelentkezéskor kérjük a következőket vegyék figyelembe:

  • csak az adott tagozatra tudnak jelentkezni,
  • a jelentkezési laphoz (utolsó rész) a veszélyhelyzetre való tekintettel nem szükséges a bizonyítványt azonnal csatolni, hanem 2020. augusztus 05-ig be kell mutatni az iskolában vagy másolatát be kell postázni az alábbi címre:

Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolci Tagintézménye

3533 Miskolc, Kabar u. 12.

 

Honlapunkon megtalálják a rendkívüli felvételi eljáráshoz kapcsolódó jelentkezési lapot, melyet

kitöltve csatolni szükséges az online jelentkezéshez. További bármilyen kérdés esetén, kérjük,

forduljanak hozzánk bizalommal!

Telefonszám: 0630/398-9827

 

Miskolc, 2020.04.28.

Lövei Gabriella Zsuzsanna

igazgató

    s.k.

Jelentkezési lap PDF formátumban:

Letöltés (PDF, 1.11MB)

Jelentkezési lap DOCX formátumban:

Letöltés (DOCX, 347KB)