Beszámoló német versenyről

Beszámoló német versenyről

 

2014 novemberében versenyfelhívás érkezett a Miskolci Egyetem Német Nyelv és Irodalomtudományi Tanszékéről. A pályázat célja az volt, hogy a tanulók bemutassanak idegen nyelven, azaz németül, olyan nevezetességeket és híres személyeket, akik valamilyen formában Miskolchoz köthetőek.

     A projektben részt vevő diákok: Lőrincz Szimonetta, Dósa Dávid (2/12), Magyar Vivien, Tóth Zsanett (10/A és Molitorisz Kinga (11 ÉVE).

    A diákok végül Pál Dénest (kedvenc énekesüket), Molnár Tamás Sándort (kedvenc színészüket), Diósgyőr- vasgyári Katolikus Templomot (életük egyik legfontosabb színterét) és az Adventi Vásárt (kedvenc programjukat) választották. Ezekről készült el november 30-ig a két oldalas bemutató dokumentumunk, amely alapján tovább is jutottunk a szóbeli fordulóra is. A szóbeli fordulóra Power Point előadást készítettünk és a diákok mindegyike egy-egy rövid beszámolóval mutatta be az adott miskolci nevezetességet, miskolci személyt. A versenyre a Miskolci Egyetem Német Nyelv és Irodalomtudományi Tanszékén került sor december 5-én. A felkészülés órák után, szünetekben illetve nagy részben otthon valósult meg.

   A versenyen 6. helyezést értünk el. Nagyon büszke vagyok a diákokra: ügyesen, bátran és színvonalasan képviselték iskolánkat. A verseny rendezőitől csupa jó véleményt és dicséretet kapott a kis csapatunk. Máskor is szeretettel várnak bennünket. A diákoknak is hatalmas élményt jelentett ez; most szerepeltek először idegen nyelven és jó élményekkel gazdagodtak. Elmondásuk szerint, szívesen vesznek részt a jövőben is hasonló német nyelvű versenyeken.

      A diákok díjazása sem maradt el. Mindenki ajándékcsomagot kapott: német nyelvű prospektusokat Miskolcról, német nyelvű újságokat, édességet, tollat, CD-t. Aminek azonban a legjobban örültek, hogy személyesen találkozhattak kedvencükkel, Pál Dénessel. Ez volt ugyanis a mi kis különdíjunk.

     Összességében egy nagyon szép, élményekben gazdag, tanulással teli időszakot töltöttünk el a diákokkal a felkészülésünk alatt.

1_0 2_1 3_0