Tanévkezdési információk

Kedves Tanulóink!

Az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságának tájékoztatása szerint normál menetrend szerint tervezik a tanévet, a korábbi évekhez hasonlóan szeptember 1-jén hagyományosan megkezdődhet az tanítás.

Ez azt jelenti, hogy 2020. szeptember 1-jén (kedden) 8 órára tanévnyitó ünnepélyre várjuk a nappali tagozatos tanulóinkat iskolánkba. Kérjük, hogy legkésőbb 7.50-re érkezzetek, az iskolába ünneplő öltözetben.

Az ünnepséget követően a hagyományoknak megfelelően osztályfőnöki órákat tartunk, valamint a tankönyvek is kiosztásra kerülnek majd, így mindenki hozzon magával ennek megfelelően táskát is. Ezen kívül jegyzetfüzet és tolltartó is mindenkinél legyen.

A belépő 9. technikumi osztály, a 9. A (Dezső Erzsébet tanárnő osztálya) angol nyelvi szintmérőjüket ugyanezen a napon írják meg, az osztályfőnöki órákat követően, várhatóan 11 órától.

A járvány elleni védekezést segítő teendőkről az iskolák tájékoztatást fognak kapni, melyet mindenkivel meg fogunk osztani az iskola honlapján. Kérjük, ha eddig nem tettétek kövessétek figyelemmel honlapunkat, facebook oldalunkat, hogy felkészülten, az előírt óvintézkedések betartásával érkezhessetek vissza a nyári szünetről.

Addig mindenkinek további jó pihenést a nyáriszünetre!

Üdvözlettel,

Klatka Tünde
tagintézmény-vezető