Felvidéki kirándulás

Izgatottan vártuk a Rákóczi Szövetség által kiírt pályázat eredményét, és nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy nyertünk, így lehetővé vált, hogy részt vegyünk egy felvidéki kiránduláson.

Március 18-án az 5. osztályosok útra keltek osztályfőnökeikkel.  Átkeltünk a Dunán, átléptük a magyar-szlovák határt és a somorjai Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába igyekeztünk. Ez volt kirándulásunk fő célja és programja. Szerettük volna együtt ünnepelni a szlovákiai magyar gyerekekkel és tanáraikkal, közösen emlékezve az 1848-49. évi forradalomra és szabadságharcra.

Az iskola igazgatónője, Bugár Gabriella nagy szeretettel fogadott bennünket. Tudtuk, hogy magyarul beszélnek a gyerekek és a tanárok, ennek ellenére izgalmas és érdekes megtapasztalni azt, hogy átlépve a magyar határt, kilométereket utazva magyar szót hallunk.

A kilencedik osztályos gyerekek egy prezentációt készítettek számunkra a városukról és az iskolájukról. Sok információt megtudtunk a város történetéről, az iskola helyzetéről, a magyar nemzetiség arányáról a településen.

Somorja Pozsonytól 20 km-re, délkeletre fekszik, a Duna bal partján. A város a nevét Szűz Mária tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta. Egykor a Csallóköz kereskedelmi központja volt. A településen református, római katolikus, evangélikus templom és zsinagóga is található. Ma körülbelül kétharmad részben lakják magyarok. A városban szlovák és magyar alapiskola is működik.

Mi „egy verses műsort adtunk elő, ezután a két ötödik osztály elénekelte az Örökségünk című dalt.”  Beszélgettünk is, a vendéglátók „nagyon kedvesek és jóindulatúak voltak”. „Magyarul tanulják a tantárgyakat, heti több szlovák- és angolórájuk van Ezután csatlakoztak hozzánk a somorjai ötödikes diákok a tanárnőjükkel és buszunk „zötyögött tovább Dévénybe”. Keresztülutazunk Pozsonyon és újra átkeltünk a Dunán – kétszer is!

A tanárok az úton meséltek a Dévényi-kapunál található vár történetéről. „A somorjai tanárnő elmondta, hogy a várat nagyon nehéz volt bevenni” a fekvése miatt. A várrom egy mészkőszirten fekszik, már a „távolból is látszik”. „Különleges fekvése van, a Duna és a Morva folyók találkozásánál lévő hegyen építették fel.” A busz szinte a várkapuig vitt minket, innen indultunk el felfelé. Jó melegen felöltöztünk, a folyók közelsége miatt számítottunk a szeles, hideg időre. Nem csalódtunk! Csigavonalban haladó lépcsőkön jutottunk el a lakótorony helyén álló kilátóhoz. (A várat 1809-ben a Bécs felé visszavonuló francia seregek robbantották fel.) Néhányan közülünk az egyik tanárnővel lent maradtak az alsó kapu környékén. „Én nem mertem felmenni, féltem, hogy szédülni fogok a magasban.” A többség azonban megmászta a lépcsőket, és mire felértünk, már egyáltalán nem fáztunk. „Nagyon magasra kellett menni, ezért elég rendesen elfáradt a lábam.” Fent felejthetetlen kilátás tárult elénk. A folyó túlpartján fekszik Hainburg vára. Alattunk pedig a Duna és a Morva hömpölygött. „Úgy nézett ki, mintha a Duna el akarná sodorni a várat.” Megnéztük, hogy a folyók találkozásánál nem keveredik rögtön a kétfelől érkezett víztömeg, eltérő a színük. „A lányokkal pénzt is dobtunk az egyik kútba és kívántunk valamit.” A várrom körül még sétáltunk egyet, szerencsére a nap is kisütött kicsit. Találtunk egy játszóteret, ezt persze nem hagyhattuk ki, ezután indultunk csak tovább.

Kirándulásunk következő programja a kittsee-i csokigyár meglátogatása volt. Kittsee, más néven Köpcsény a szlovák határtól nem messze, Ausztriában, Burgerland tartományban található. Konkrétan a Hauswirth Csokoládégyárba igyekeztünk. Előre bejelentkeztünk a programra, kísérőnk már várt minket. „Nem számítottam arra, hogy magyarul fognak köszönteni, illetve kalauzolni minket.”

Először „megnéztünk egy, a csokigyár múltjáról szóló kisfilmet”. Megtudtuk, hogy Hans Hauswirth Bécsben nyitott cukrászdát, majd csokoládéfigurák gyártásába is kezdett. Később már csak csokoládét gyártott, a termelést szülőfalujába, Kittsee-be helyezte át. A kisfilm a csokoládégyár működésébe is bepillantást engedett. Ezután körbevezettek minket a gyár egy részén. „A gyárban sajnos már nem működtek a gépek, de az idegenvezetésnek hála azt megtudtuk, hogy mire valóak.” „Láthattuk, milyen gépek segítségével készül az édesség.” Ezután lementünk a csokoládéboltba, ahol vásárolhattunk is. „Megkönnyítette a vásárlást, hogy az egyes csokoládéfajtákat meg lehetett kóstolni.”

A köpcsényi program után visszaindultunk Somorjára, hogy hazavigyük a felvidéki magyar diákokat. Pozsonyban ismét dunai átkelések következtek. Ekkor lassan haladt a busz, nagy volt a forgalom. De nem bántuk, mert ekkorra már jól összebarátkoztunk a somorjai gyerekekkel. „Még viccelődtünk is velük.” Mire visszaértünk Somorjára, az iskola már zárva volt, úgyhogy elbúcsúztunk új ismerőseinktől és indultunk is haza.

A határon megint láthattuk a széles mederben hömpölygő Dunát. Estére értünk haza, fáradtan, új barátokkal, élményekkel, emlékekkel. A szülők az iskolánál vártak minket, alig vártuk, hogy elmesélhessünk mindent.

Köszönjük szépen a Rákóczi Szövetségnek és a tanárainknak a lehetőséget és a támogatást, hogy elutazhattunk erre az útra!

(Képek a galériában.)