Szent Benedek Nap a PG-ben

2019. március 21-én rendeztük meg a hagyományos Szent Benedek napot iskolánkban. Ezen a napon is az érzékenyítésen volt a hangsúly – melyet még adventi lelki napunkon indítottunk – azzal a céllal, hogy felhívjük a figyelmet a segítséggel-, fogyatékkal-, vagy tartós betegséggel, tanulási nehézséggel élő embertársainkra. Szerettük volna, ha diákjaink meglátják és megtapasztalják, hogy így is lehet teljes életet élni és hogy a betegség, a testi fogyatékosság, a másra szorultság a nehézségek ellenére mégis lehet gyümölcsöző a mindennapokban. A témát sok oldalról közelítettük meg, a szentírási alapoktól, a személyes beszámolókon át egészen a „terepgyakorlatig”.

Tekintettel arra, hogy ez a különleges nap egyben DÖK nap is volt, különösen is fókuszáltunk arra, hogy diákjainkat a témával megszólítsuk. Így lehetősége volt diákjainknak megnézni egy – a témába vágó – kortárs diák színdarabot a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak előadásában. Illetve ezen tematikus nap keretében rendeztük meg a St. Patrick iskolai angol versenyünket is.

Vendégeink voltak a Szent Benedek napon: Némedi Varga Beatrix és segítői, a Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesületétől, Boronkay Péter paratriatlonista, Eszes Eszter konduktor-fejlesztőpedagógus, Keresztesné Csikós Gabriella igazgató asszony, Görgey Eta lelkésznő, Szabó Mária, Furcsa Józsefné, Samu Csilla.

« 1 A 2 »