Keresztrejtvényfejtő verseny

A kiskunfélegyházi kollégium tanulói számára keresztrejtvényfejtő versenyt szerveztünk. Az első fordulóra 2015. november 19-én, a második – mindent eldöntő – fordulóra két héttel később, 2015 december 3-án került sor. Hagyományos keresztrejtvényt, sudokut és egy szó kirakós feladatot oldottak meg a háromfős csapatok tagjai. Az első körben hat csapat, tizennyolc versenyzője vett részt. A második fordulóban a vállalkozó kedvű technikusokból álló […]

Tovább »

Adventi koszorú

Az adventi koszorú második gyertyáját Hajagos Gyula atya segítségével gyújtottuk meg a kiskunfélegyházi tagintézmény kollégiumában.  

Tovább »

Gépíróverseny

Páratlan sikerek születtek a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményében A Teöreök Aladár tanulói gépíróversenyen ismét remekeltek a PG-s diákok: a 9.-esek elhozták a lehető legjobb eredményeket: Kovács Dominik Dániel (a fotón jobbról a 3.) megnyerte a 9.-esek kategóriáját, Árokszállási Tamás (jobbról a 2.) 3. helyezett lett. Ugyanebben a kategóriában jeleskedett Kovács István Tamás (balról a […]

Tovább »

Bál

2015. november 27-én rendezte meg a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye az idei iskolai bálját. Köszönjük mindenkinek a támogatását, aki hozzájárult a bál megrendezéséhez! A galéria megtekinthető ide kattintva.

Tovább »

Szegedi kirándulás

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének 9.d osztálya 37 fővel és 2 kísérő tanárral meglátogatta november 13-án Szegeden az Agorában a Szegedi Informatikatörténeti Kiállítást. A résztvevő diákok beszámolója szerint a kiállítás “elérte azt, hogy belegondoljon mindenki, hogy régen nem csak 3 kattintás volt az pl., hogy elérjünk másokat. Kicsit retrospektív nézetből is láthattuk az informatikát […]

Tovább »

Advent

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének kollégiumában az adventi időszakban minden hétfőn este közösen gyújtjuk meg az adventi koszorú következő gyertyáját. Az első […]

Tovább »

Paksi Atomerőmű

2015. november 19-én a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének diákjai üzemlátogatáson vettek részt a Paksi Atomerőműben. A Látogató Központban az erőmű történetéről és működéséről hallottak, majd beléphettek a reaktorterületre is. Az üzemlátogatást az Atomenergetikai Múzeum megtekintésével zárták.

Tovább »
1 14 15 16 17 18 21