Projekt beszámoló

TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0047

Szent Benedek balatonfüredi iskolánk a szakképző intézmények felkészüléséért, a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetéséért

BESZÁMOLÓ

 

A pályázat kapcsán vállaltuk, hogy a 2012/2013 tanévben az új képzési rendszerben pincér szakképzési osztályt indítunk. Ennek érdekében módosítottuk alapdokumentumainkat, elkészítettük az új közismereti és szakképzési kerettantervek alapján az pincér szakképesítés helyi tantervét, tanmeneteket, óravázlatokat és feladatgyűjteményt.

Munkacsoportot alakítottunk ki közismereti és szakmai tárgyakat oktató pedagógusokból, hogy a pályázatban kiírt feladatokat sikeresen elvégezzük.

A tanév során a támogatás keretösszegéből az alábbi tevékenységek kerültek megvalósításra:

Nyílt nap keretében bemutató órákat tartottunk, melyekre más szakképző iskolákat is meghívtuk. Ezáltal bepillantást engedtünk az új szakképzési rendszer közismereti és szakmai óráinak lebonyolításába (tanulási-tanítási módszerek, projekt technikák).

Pályaválasztási börzén vettünk részt, ahol szórólapokkal, színes plakátokkal próbáltuk népszerűsíteni iskolánkat, illetve megosztottuk az új szakképzési rendszerben szerzett addigi tapasztalatainkat. A börze végén elégedettségi kérdőívvel mértük fel az odalátogatók véleményét.

A tanév során tanulóink szintvizsgát tettek, mely alapkövetelménye a magasabb évfolyamba lépésnek. A vizsgán egy 3 fogásból álló menüsort kellett felszolgálniuk, és persze ennek megfelelően kellett előzetesen az asztalokat megteríteniük.

A tanév során tanulóink szakmai kirándulást tettek a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol megismerhették a vendéglátás történetét, az éttermi és cukrászati termelés és értékesítés berendezéseit, felszerelési tárgyait, munkaeszközeit, tálaló-, evő- és ivóeszközöket, étlapokat és menülapokat.

A másik szakmai kirándulás egy hévízi szállodában történt, ahol tanulóink személyesen tapasztalhatták meg a vendéglátás és a pincér szakma mindennapjait. Személyes tapasztalatokat gyűjthettek a már ezen szakmában elhelyezkedő szakemberek által.

Tanáraink továbbképzésen vettek részt, ahol nagyfokú tudással gazdagodtak.

A tanév során diákjaink sok tapasztalattal, tudással gazdagodtak a színvonalas közismereti és szakmai órák által.

Balatonfüred, 2013. augusztus 31.